2025-ben az élmény Veled teljes, fesztiválozz Győrben! Lesz miből válogatni, hiszen az önkormányzattal karöltve, a város eseményeit szervező Győr Projekt Kft. izgalmas műsorkínálatot állított össze az év legpezsgőbb időszakára, a nyári hónapokra. Hagyományainkra építkezve, az elmúlt esztendők már bevált eseményeit átörökítve, olykor újragondolva és kibővítve igyekeztünk egy minden generáció számára vonzó, minőségi programkavalkádot összeállítani.
Az évszak egyik, ha nem a legjobban várt eseménye a Nyárnyitó Koncert. Hazai és nemzetközi előadók egyaránt segítették már a győri, nyári programok nyitányának sikerét, idén ismét egy világhírű művész és csapata látogat városunkba: Thomas Anders & The Modern Talking Band a Dunakapu térre hozza el a felejthetetlen slágereket. Tavaly az énekes és zenekara a Modern Talking 40. évfordulója alkalmából az Egyesült Államokban turnézott, június 14-én ezt a szuperprodukciót hallgathatják meg az érdeklődők Győrben.
Nem maradhat el 2025-ben a Szent László Napok sem. Június 27-én és 28-án, a családbarát fesztiválon a szakrális programelemek mellett kézműves foglalkozások, állatsimogató, tematikus játékok, hagyományőrzők bemutatói és lovas színházi előadás segítenek felidézni a Lovagkirály korát és szellemét. Célult tűztük ki, hogy minél szélesebb körben szerettessük meg rendezvényeinket, így a Szent László Napok már Gyirmóton is hódító útjára indul.
Július a jótékonykodás jegyében telik majd, a Győri Rotary Fröccsnapok a hazai Rotary Klubok összefogásával és immáron a Győr Projekt Kft. szervezésében, július 18-án és 19-én gondoskodik a kellemes hangulatról és támogatja egy nemes ügy sikerét.
Romantikus időutazásra az augusztust ajánljuk, pompázatos menyegzővel, színpompás világával varázsol augusztus 8-án és 9-én a Barokk Esküvő. Augusztus 28-a és 30-a között a Győri Bornapok Magyarország különleges borvidékeinek páratlan nedűit hozza el a résztvevő, kiváló hazai pincészetek segítségével, hogy aztán a zárónapon búcsúztassuk a szezont, meglepetés fellépővel a Nyárzáró Koncerten. Az élmény Veled teljes, fesztiválozz Győrben!